Sok vívódás után, hogy miről is szóljon az első poszt megszületett a döntés. Ez lesz az. Különös indokai vannak. Egész Douglas Adams-es ha elmesélem végig. A dolog ugye ott kezdődött, hogy én már elképzeltem a nagy kedvencem az Apokalipszis most! lesz az első amiről írok. Nagy formátumú film tele érzelmi viharokkal. De aztán arra gondoltam ha már a bevzető posztban azt hozom fel példának akkor mégse az legyen az első meg akik ismernek azoknak amúgy is triviális lett volna, hogy arról írok (kb. annyira mint, hogy egy Alekosz Gombi párbajról ki megy vissza..:), de így most őket is sikeresen megtévesztem.
További bonyodalmakat okoz, hogy azt írtam csak régi nagy sikeres és kiváló filmekről fogok írni. Saját fennhéjázásom áldozata lettem, ugyanis közben megnéztem a Rocketeer-t újra és rájöttem, hogy bár egyáltalán nem olyan nagy formátumú film, hogy oscar esőt érdemeljen, ellenben roppant szórakoztató. Hogy is tudnék akkor erről írni? Már majdnem hajlottam rá, hogy feladjam elveimet és kommerszről írjak, mikor rájöttem, hogy egy fenét. Azért sem írok kommerszről. Tudjátok miért? Azért, mert ha valami szimplán csak egyszerű és szép és szórakoztató és nem is kell rajta túl sokat gondolkodni, attól még nem kommersz. Csak egy szép történet. Terítékre került tehát a Rocketeer. A sors azonban máshogy rendelte...
Tegnap már meguntam, hogy nagy a szakállam (na jó csak borosta igazából) és a borotválkozás szertartására vetemedtem. Ellenben itt is újító szándék rohant meg. A szokásos elektromos kütyü helyett úgy döntöttem, megpróbálom azzal a fehér hab izével meg pengével. Na kérem. Elvágtam az orrom, a fülem alatt a nyakam és a szám környékén lenyúztam kissé a bőrt. Ezért töménytelen mennyiségű hideg víz, fehér hab, két penge és egy fél üveg arcápoló nemtommi elhasználása után ki merem jelenti: elvtársak! hagyjuk meg a pengével történő borotválkozást a hanyatló kapitalizmus ópiumának.