Sok vívódás után, hogy miről is szóljon az első poszt megszületett a döntés. Ez lesz az. Különös indokai vannak. Egész Douglas Adams-es ha elmesélem végig. A dolog ugye ott kezdődött, hogy én már elképzeltem a nagy kedvencem az Apokalipszis most! lesz az első amiről írok. Nagy formátumú film tele érzelmi viharokkal. De aztán arra gondoltam ha már a bevzető posztban azt hozom fel példának akkor mégse az legyen az első meg akik ismernek azoknak amúgy is triviális lett volna, hogy arról írok (kb. annyira mint, hogy egy Alekosz Gombi párbajról ki megy vissza..:), de így most őket is sikeresen megtévesztem.

További bonyodalmakat okoz, hogy azt írtam csak régi nagy sikeres és kiváló filmekről fogok írni. Saját fennhéjázásom áldozata lettem, ugyanis közben megnéztem a Rocketeer-t újra és rájöttem, hogy bár egyáltalán nem olyan nagy formátumú film, hogy oscar esőt érdemeljen, ellenben roppant szórakoztató. Hogy is tudnék akkor erről írni? Már majdnem hajlottam rá, hogy feladjam elveimet és kommerszről írjak, mikor rájöttem, hogy egy fenét. Azért sem írok kommerszről. Tudjátok miért? Azért, mert ha valami szimplán csak egyszerű és szép és szórakoztató és nem is kell rajta túl sokat gondolkodni, attól még nem kommersz. Csak egy szép történet. Terítékre került tehát a Rocketeer. A sors azonban máshogy rendelte...

Tegnap már meguntam, hogy nagy a szakállam (na jó csak borosta igazából) és a borotválkozás szertartására vetemedtem. Ellenben itt is újító szándék rohant meg. A szokásos elektromos kütyü helyett úgy döntöttem, megpróbálom azzal a fehér hab izével meg pengével. Na kérem. Elvágtam az orrom, a fülem alatt a nyakam és a szám környékén lenyúztam kissé a bőrt. Ezért töménytelen mennyiségű hideg víz, fehér hab, két penge és egy fél üveg arcápoló nemtommi elhasználása után ki merem jelenti: elvtársak! hagyjuk meg a pengével történő borotválkozást a hanyatló kapitalizmus ópiumának.

Nos miután összeragasztottam magam nagyjából megszületett a döntés: átlagos filmet akarok, de olyat amiben véééééér folyik! Legyen akció, harc, dráma, szerelem és némi humor. Ez már pont olyan mint a Rocketeer. És természetesen így jött, hogy helyette lazán levettem a polcról a Bombázók a seregnek című remekművet és ... íme:

Semmi előzmény hülyeség, halandzsa, hogy hogyan jött létre a film, meg milyen kiváló  színészek szerepelnek benne és hogy ez milyen óriási hatással volt kora fiatalságára vagy éppen mekkora Oscar eső hullott rá. Ahh.. egy fenét. Senkit nem érdekel. A sztori a lényeg. John (Bill Murray) taxisofőr. Szenzációsan játssza a nekem minden mindegy életunt, a leesett pizzát a földről is megeszem ha kell típusú átlagpasit. Jön a filmbe egy kis intelligencia. És ezért nem átlagos mégsem. Kell némi felsőbbrendűség ahhoz, hogy az ember megértse ez mégsem egy átlagpasi. Nem. Ez egy filozófus! John a taxisofőr nem azt csinálja, hogy atlétában fetreng a díványon, leeszi magát és böfögve újabb sört rendel a barátnőjétől, aki ettől menetrendszerűen kiborul és elhagyja. Dehogy. Ő egy filozófus önpusztító. Tehát délig alszik. A munkahelyéről egy hét után kirúgatja magát bár ő azt állítja kilépett. Egész nap filmeket néz és természetesen mindenkinek tartozik. Nos némi taxizás után a főhősünket kirúgják (kilép), hazafelé menet a kocsiját lefoglalja a bank egyik végrehajtója (ellopják szerinte) és ezen akció közben kerül földre az ominózus pizza amit ő szépen felszed, visszarak a dobozba majd felmegy a lakásba és kijelenti: Drágááááám megjöttem, hoztam pizzát is. A csaj félmeztelenül jön ki. 1981-ben ez még jó kis cicis jelenetnek számított ma már nem. Szerencsére gyorsan felöltözik és ekkor tudja meg, hogy ennek a taxis állásnak is lőttek. Kiborul, jelenet, elviharzás. Ekkor közli lépésenként John-nal, hogy valójában mekkora semmirekellő.

Na de komolyan! Hát lehet haragudni egy igazi filozófus semmirekellőre aki egész nap képes filmet nézni majd utána szeretkezni a barátnőjével nagy kelletlenül (hiszen az sok energiát és mozgást igényel elmondása szerint)? Nem. Így a néző szimpátiája John-ra fókuszál továbbra is. Asszony el, helyette jön a barát, Russel (Harold Ramis, ez volt az első filmje), aki egyébként viszonylag sikertelen angol tanár (külföldi bevándorlókat tanít). John a  lakásban kosarazik. Ez is tipikus amerikai lerágott csont lehetne, de ő pocakos, atlétában és mackóban van, a szobában csinálja és ráadásul mindig mellé megy. Annyira, hogy amikor Russel belép a labdát véletlenül kidobja az ablakon. A negyedikről vagy akárhanyadikról. Lent csörömpölés, káromkodás. Russel-lel elkezdenek csevegni arról, milyen szörnyű is az élet, miközben John felkap egy bérházi lakásokban teljesen szokványosan jelen lévő franciakulcsot, lazán kitöri vele a megmaradt üveget, kihajol és leordít: Na most dobhatod. Pár másodperc és a labda óriási csörömpöléssel bejön a másik, még ép üvegen. Fekszem a röhögéstől de nem ezért. Hanem ami ezután jön. John rezzenéstelen arccal felveszi a labdát, majd kiordít: Köszi. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy a labda a másik ablakon jön be. Még ez sem tudja kibillenteni filozófusunkat lelki nyugalmából.

Russel-lel kitalálják hogy a sors minden nyűge és nyilai elől legjobb ha a hadsereghez menekülnek, mert ott van jó fizetés, sok utazás és amúgy is buli. Russell óvatosan felveti, hogy ha John képes egyáltalán 5 fekvőtámaszt csinálni hajlandó 3 dollárt rátenni fogadásként. Áll az alku. Virítják a gyűrött egydollárosokat a szófára 3-3 darabot mindketten. John-nál külön művészet, ahogy félig takarva-eldugva előhalássza a zsebéből a bankókat, majd nekifekszik. Persze ezt is szenzációs szertartás előzi meg. Russel cinikusan számol, egyszer-kétszer csal. Nagy nehezen megvan az öt, John kiterülve fekszik a hátán mint a Nagy-Alföld, fújtat keményen majd Russel az arcába dobja a pénzt: Tessék, megdupláztad a pénzedet.

John utánakap az egyik már amúgy is gyűrött egydollárosnak és olyan boldogságtól csillogó szemekkel bámulja a semmit mintha éppenséggel futamgyőztes ló lenne az epsomi derbin. Újabb remek alkalom figyelhető meg, hogy a film legyőzi a kispolgári kliséket és taxis-filozófusunk, atlétában, mackóban, kifulladva öt fekvőtámasztól a 3 dollár nyereménynek is tökéletesen tud örülni. Hmm mindig is irigyeltem az ilyen életfelfogást.

A film nagy része ezek után a kiképzésről szól, hiszen beléptek a seregbe. Rögtön az elején felcsípnek két MP (Military Police - katonai rendőrség) karszalagos csajt akik elég jó bőrök mindketten. Az egyik különösen, Lousie személyében ugyanis Sean Young-ot vélhetjük felfedezni. A kiképzés során összefutunk még egy másik zsenivel, az Ox szerepét játszó John Candy-vel, valamint a későbbi Beverly Hills-i zsaru sztárral Judge Reinhold-dal Elmo szerepében. Oxnak még csak van is némi szerepe, de persze John Candy zsenialitása nem itt mutatkozik meg igazán, Reinhold viszont abszolút mellékszereplő, nem is fontos a karaktere.

Tehát a kiképzés végig tele van vicces, bár klisé jelenetekkel, ahogy az egy átlagos filmtől kell is. Bill Murray természetesen a frankó gyerek, aki mindig kekeckedik az őrmesterrel. Az meg cserébe bünteti az egész szakaszt, amitől megutálják egymást, de aztán egy jó kis közös iszapbirkózós jelenet és némi katonai rendőrséges herce-hurca után egységgé kovácsolódik a banda. Nagyon vicces karakter a százados, ezt mindenképpen ki kell emelni. Állandóan akciót akar, nem az íróasztal mögött ülni és hol aknavetővel löveti szét a saját őrmesterét, hol meg izgalmában éles gránátot ad az egyik tizedesnek, majd mint aki jól végezte dolgát beszél tovább. A tizedes guvadt szemmel bámulja a kezében tartott kibiztosított gránátot és közben hallgatja a kapitányt.

Mikor végzett egy gyors "értettem"  és kirohan az ajtón. Mi csak a robbanást halljuk, na meg a káromkodást. A kapitány fel sem veszi, mintha mi sem történt volna.

Az egyetlen jelenet, ami itt kicsit furcsa az a WC-s, verekedős jelenet. Klasszikus klisé, John már eléggé felidegesítette az őrmestert az örökös ellenszegüléseivel, ezért ő a mosdóba viszi. Itt aztán jön a jól ismert, na leveszem a kalapom, nem vagyok őrmester most üssön meg szöveg. John üt, de ügyefogyott képet vágva, zsebbredugott kézzel és bár kissé viccesen, de szerintem még mindig túl komolyan. Az őrmester persze kivédi és jól hasba vágja, majd kortesbeszédet tart arról, milyen a jó katona. Ez az egy rész volt, ami szerintem jól mutat mondjuk például az Accéllövedék című filmben (tuti lesz róla poszt nagyon nagy film!), de itt nem. A végén ezt a jelenetet majd még megemlítem. A kiképzés, mondhatni majdnem sikerül. Ám az őrmester felrobbant félúton az említett százados által. Így, a szakasz, éjszakába nyúlóan, egyedül fejezi be a saját kiképzését, ami rendhagyóra sikerül. Csakúgy, mint a másnapi avató díszszemle, amiről elkésnek, hiszen félig átaludták. 

A film második szakaszát ezzel rövidre is zárhatjuk, több poént nem lövök le, nézzétek meg. Ez csak szimplán egy szórakoztató rész volt. Az avatás sikeres, hőseinket Olaszországba vezénylik. A harmadik részben, persze, a főhősök bajba kerülnek, valahogy átjutnak a csehszlovák határon (akkor még volt ilyen) és a vörösök fogságba ejtik őket. John és Russel eközben Németországba szökött a két MP-s csajhoz egy kis kirándulásra, egy lopott és titkos városi tankkal (ez egy furgon amiben kütyük vannak semmi extra). Veszik a vészjelzést, nosza indulnak is megmenteni mindenkit. Természetesen nagy harc, rengeteg robbanás, a kiszabadítás sikerül, de senki ismétlem SENKI nem hal meg, nem sérül meg, vér az nincs! Tipikus családi film.

A vége jelenet megint szenzációs. Ox, a kövér John Candy szenzációs, full egyenruhában vigyázzt parancsol marcona képpel a szakasznak. Azok vigyáznak, majd a repülőből egyenként kiszállnak a hősök. Az őrmester, a csajok, Russel és végül maga John azaz Bill Murray, akinek a karakteréből ismét előbújik a szeretett laza filozófus. Örömmel kiabálja a lépcső tetejéről a katonai parádé résztvevőinek, hogy: "Fiúúúk micsoda meglepetés, hát igazán nem kellett volna, hát mind eljöttetek, de aranyos.." miközben jobb kezében egy pezsgőspohárból kortyol és az egyenruhája elegánsan ki van gombolva, valamint természetesen, lóg a nyakkendője.

Ime látjuk itt sincs klisé a filmben nem emelik hősi szintre a hőst, hanem önmagát devalválja átlagpasinak azzal, hogy egy szülinapi meglepetéspartinak tudja be az egész katonai tisztelgést a hős mentőakció után. Neki csak játék az élet, mit sem számít egy kitüntetés a zubbonyra. Rátesz egy lapáttal, mikor leér a lépcsőn odafordul a legelső közlegényhez, kezébe nyomja a pezsgőspoharat, majd szemrebbenés nélkül közli vele: "Megfogná ezt nekem, Szenátor úr..?" Ezután puszit nyom a harci rohamsisakot viselő, marcona képet vágó Ox arcára és lezserül, zsebbredugott kézzel beül az odakészített limóba.

A film végén a kamera távolodik és a szép, kerek, de vasalt egyenruhát viselő John Candy tényleg vezényli a szakaszt és megpróbálnak kettős sorban elvonulni egy feltehetően igazi katonazenekar mögött. Nem túl nagy sikerrel, meg kell hagyni.

Nekem nagyon tetszik ez a film. Egyrészt tényleg egy kellemes, vasárnap délutáni  kikapcsolódás az egész családnak. Vér és szex hiányában a gyerekek is nyugodtan nézhetik. Viszont van benne annyi poén, romantika és harci rész, hogy apunak, anyunak is tetsszen. Másrészt tényleg nem egy sablon film. Bill Murray zseniális humora már itt megmutatkozik és ez később csak fokozódni tud olyan filmekben mint a Szellemírtók (Russel barátjával közösen) vagy a számomra szintén kedves Idétlen időkig-ben. A cinizmus, a filozófikus életuntság és ezen motívumok tökéletes eljátszása, közvetítése számomra nagyon szerethető színésszé teszi.

Említettem a WC-s jelenetet, mint szerintem nem odaillőt. Nos a Columbia Pictures is így gondolta ezt és ki akarta vágatni a jelenetet a filmből, de a rendező, Ivan Reitman ragaszkodott hozza, hogy maradjon. Állítása szerint így tudja bemutatni az őrmester erejét és hatalmát a szakasz felett. Szerintem ez felesleges volt. Olyan mintha félidőben nem tudták volna eldönteni, hogy most akkor vígjátékot forgatnak vagy mégis egy komoly akciót.

Érdekes kiemelni a bevonulás utáni részt, amikor leülnek körbe és az őrmesternek mindenki tart egy bemutatkozást, hogy miért is csatlakozott a sereghez. Az IMDB adatbázisa szerint ezt a jelenetet a színészek szinte végig improvizálták és maguk találták ki. Nézzétek meg, hogy sikerült:

Az amerikai hadsereg egyébként meglepő módon erősen támogatta a filmet. Azért meglepő, mivel a film alapvetően bugyután ábrázolja  a hadsereget, de szemmel láthatóan ez őket nem zavarta. A filmben a kiképzős részeket a texas-i Fort Knox katonai bázison forgatták. Abban az időben ez volt az Egyesült Államokban a hadsereg páncélos kiképző telephelye. A filmben látható barakkok ugyan még megvannak, de már gyakorlópályának használják őket városi harc kiképzéshez.

Említettem, hogy a Russel szerepét játszó Harold Ramisnek ez az első filmje. Korábban csak egy sorozatban szerepelt. Bill Murray kifejezett kérésre kapta ezt a szerepet, aki azzal indokolta döntését, hogy majd segít a szövegei megírásában. Harold Remis egy évvel korábban, 1980-ban írta és rendezte is a Golfőrültek című, általam szintén igencsak kedvelt filmet. Így, tehát kiváló döntés volt szövegíróként is alkalmazni. Később sem szerepelt túl sok filmben. Rendezőként és íróként annál aktívabb volt, többek között például a remek és szórakoztató Csak egy kis pánik (Analyze this, 1999) valamint a folytatás a Még egy kis pánik (Analyze that, 2002) is az ő nevéhez köthető.

Közös visszatérésük a Szellemírtók III-ban várható 2012-ben. Nos, remélem aki még nem látta a filmet annak kedvet csináltam hozzá, egy kicsi más aspektusból is, aki pedig látta, az talán jól szórakozott az írásomon és a kis videókon.

IMDB: 6.8/10 - Link: www.imdb.com/title/tt0083131/

A végső értékelés tehát, mit ad ez a film? Jó másfél óra felszabadult szórakozást nagyjából bármely korosztálynak. Bár talán annak többet, aki tinédzserként megélte a 80-as éveket és tudja mit jelentett egykor a vasfüggöny és ahhoz a szemlélethez képest milyen kellemesen könnyed és elegáns modorban közvetíti a film, felénk, a hidegháborús idők szabadság-szellemét.

Elmer Bernstein zenéjével néhány érdekes jelenet zanzásítva:

Köszi és gyertek vissza máskor is.